Vágyvirágzás - Nők a kibontakozó szexualitásukról

Vágyvirágzás - Nők a kibontakozó szexualitásukról

von: Kuti Veronika

Ad Librum, 2018

ISBN: 9786155758157 , 288 Seiten

Format: ePUB

Kopierschutz: DRM

Windows PC,Mac OSX für alle DRM-fähigen eReader Apple iPad, Android Tablet PC's Apple iPod touch, iPhone und Android Smartphones

Preis: 7,81 EUR

Mehr zum Inhalt

Vágyvirágzás - Nők a kibontakozó szexualitásukról


 

Én és a szexualitás


Sokszor fogalmazunk úgy, hogy a nő számára a szexualitás: kapcsolat. Ilyenkor inkább arra gondolunk, hogy a másikkal való kapcsolat, pedig ez ugyanolyan mértékben szól az önmagunkkal való viszonyról is. A szexualitás akkor lehet igazi társasjáték, ha egymásra is, önmagunkra is figyelünk, képesek vagyunk a test nyelvén megszólaló ajándékot adni és elfogadni is.

Egyikünk sem eszköz, biovibrátor vagy bioguminő. Sem őt, se magamat nem tarthatom kevésre. A „szeresd felebarátodat, mint önmagadat” gondolatvilágában az a „mint” számomra nemcsak minimum, de maximum is. Csak annyit tehetek szívből a másikért, amennyit magamért is tudok. Csak annyira ismerhetek meg valakit a szexualitásában, amennyire a magamét ismerem.

Én azt érzem, hogy pontosan azért tartunk ma ott, ahol tartunk, mert egy kapcsolat úgy nem működik, ha én magammal nem vagyok tisztában. A nincsből nem lehet adni. Van egy jó táncos hasonlat, hogy mi kell ahhoz, hogy két ember jól tudjon együtt táncolni. Egyszer az, hogy mind a kettő tudjon külön-külön is táncolni. Aztán pedig az, hogy ugyanarra a zenére táncoljanak. Tehát kell ő, kellek én, és kell a közös. De hogy mennyire megvannak az ősi motívumok a táncban is: a férfi jele az álló vonal, és a legény a táncban hozza ezt a vonalat. A nő a szimbóluma a kör, és hogy táncol a nő? Körbeáll a többi nővel. Minden ott van benne valóban. (Katalin – 47 éves, házas, de jelenleg külön élnek, két felnőtt és egy kiskamasz édesanyja)

Tetszik nekem ez a táncos példa. Nem csak azért, mert jól leírja a kétfelelősségű párkapcsolatot, valaminek a közös megteremtését, vagy a szimbolikus kapcsolódási mintánkat. De azért is, mert látom ezekben a formákban az álló fütyköst, meg a punci lyukát. Mindenben ott bújhat a szexualitás, átjárja a világunkat. A szex története nem is a „másik” megjelenésével kezdődik, hanem azzal személlyel, akivel életünk során a legtöbb időt töltjük: önmagunkkal. Saját mesénk főszereplői vagyunk, akit egyáltalán nem mindegy, hogy tudunk-e szeretni, szexualitását képesek vagyunk-e tisztelni.

Akár tanulni egy életen keresztül. Felfedezni a saját szexualitásunk első bimbóit, kibomló, majd hervadó virágait, érett gyümölcseit, melyek aztán új magvakat hozhatnak, új bimbókat nyithatnak bennünk.

Húsz nő történetét gyűjtöttem össze ebben a kötetben, és bár a keresztneveket megváltoztattam, pár jellemző adatukat megtartottam, hogy a témákra bontott anyagban is összeköthessük az egyéni történeteket. Az első kérdés viszont minden beszélgetésben ugyanaz volt: Milyen a viszonyod a szexuális lényként való létezéssel, illetve magával a szexualitással?

Igazán nem volt viszonyom hozzá. Senki az égvilágon nem mondta, hogy lehet ilyen. (Nelli – 44 éves, házas, három gyerek édesanyja)

Most kezdem elfogadni magam szexuális lényként. Ez nálam nagyon hosszú folyamat volt, hogy megértsem, ez is az én életem része. (Réka – 34 éves, házas, három gyerek édesanyja)

Gyógyulófélben lévő, talán ez a jó kifejezés. Kezdem megélni, hogy milyen az, amikor szerelembe esel saját magaddal és a saját testeddel. De nálam szerepel ebben több szereplő által, több életkorban elkövetett abúzus-történet is. Van belőle kiút, de rengeteg önismereti munka és speciális terápia kell hozzá. (Helka – 40 éves, élettársi kapcsolatban)

Talán azt mondanám, hogy szemérmes. Magamtól nem szoktam azon elmélkedni, hogy nekem vajon mi lenne jó, vagy mit akarok. Mindig, ami jött ösztönösen. Amilyen otthon volt ez az egész, tehát így tényleg ez a kicsit szemérmes. (Bori – 32 éves, elvált, egyedülálló)

Mostanában, mióta nem szedek fogamzásgátlót, sokkal jobb! A libidóm nagyon durván megváltozott, kívánós vagyok sokszor. Ez most nagyon tetszik nekem. Kicsit szabadabbnak érzem magam így: „Na, felőlem lehet bármikor!” (Eszti – 24 éves, menyasszony)

Szerintem egyre jobb, ahogy öregszem. Talán nem vagyok annyira bővérű, mint a húszas éveimben, nyilván nem olyan intenzív, de sokkal jobban tudom élvezni. (Éva – 43 éves, házas, három gyerek édesanyja)

Szeretem a szexualitásomat. Számomra ez maga az életösztön, a földi létezés paradicsoma, ahol mindent szabad. (Eleonóra – 30 éves, házas, három gyerek édesanyja)

Nagyon jó. Tényleg szeretem magamat. (Kata – 33 éves, válófélben, három gyerek édesanyja)

Szoktuk mondani, hogy a párkapcsolat felnőtteknek való, és aki be akar szállni a játékba, tudjon felelősséget vállalni. Először ő maga váljon felnőtté. És a szexualitás? Az is csak a felnőtteké? És most nem a szexuális viselkedésre, cselekvésre gondolok, hanem magára a szexualitásra, mint légkörre, amely körülvesz. A szexualitás alapvetően az emberi lét része. És az ember már élete kezdetén is ember, kezdettől fogva szexuális lény. Akkor is, ha gyereknek nevezzük.

Mégis szeretjük azt mondani, hogy a téma önmagában nem a gyerekek dolga, inkább ne tudjanak róla, aztán majd a kamaszkorral elővesszük, jön a Nagy Beszélgetés, és ezzel le is tudtuk, már csak az a dolgunk, hogy izguljunk értük, ne csináljanak hülyeséget. Pedig a példánk többet beszél, mint a szavaink.

Talán nem azzal kéne foglalkoznunk elsőként, hogy milyen határokat szabjunk a gyerekeinknek a szexualitásban, párkapcsolatban. (Főleg, ha utóbbit is tágan értelmezzük, és teljes valóságot, jogosultságot és komolyságot adunk az óvodai szerelmeknek is.) Inkább magunkon kellene kezdenünk, saját szexualitásunkért vállalni a felelősséget annak teljességében: a testi síktól az érzelmi skálán át, megismerve a vonzalom hormonreakcióit, egészen a kapcsolati vetületig. És velük együtt a belül rejlő, mélyre kúszó, korai és meghatározó gyökereket, működésmódokat.

Annyi minden baromság volt a fejemben, és nem tudom, hogy honnan. Az én anyukám is nagyon igyekezett, hogy tudjunk dolgokról, de nem mindenhova jutottunk el. Nem tudom, hogy a fejemben miért éltek olyan dolgok, hogy az önkielégítés például bűnös, hogy azt nem lehet csinálni. Mondta anyukám nemrég, hogy: „Úristen! Én nem is gondoltam, hogy erről beszélnünk kéne, én azt hittem, ezt mindenki csinálja.” Mondom: „Anya, nem.” Szóval pont nem tőle vettem át egy ilyen erkölcsi izét, de mivel nem mondott se igent, se nemet, én azt gondoltam, hogy ami tényleg a társadalomtól jön, vagy a kortársaktól, ha tényleg rossz dolog, akkor én azt nem csinálom. És olyan szinten nem ismertem a saját testemet, hogy azt sem tudtam, hogy létezik csikló, vagy mitől nedvesedem, ha szexuális izgalom van. Ezt mind az első párkapcsolatomban éltem meg, a szerelmem mondta, hogy olyan finom leszek, ha felizgat. Addig azt hittem, hogy velem valami baj van. Nem tudom, ezeket miért nem mondja senki. (Réka – 34 éves, házas, három gyerek édesanyja)

Olyan sok ilyen ismeretlen terület van a szexben, amely adott esetben ijesztő lehet. Nekem például soha senki nem mondta, hogy szeretkezés után az ondó kifolyik a hüvelyből (ha nem gyűjti össze egy óvszer). Azt persze tudtam, hogy az csak hordozóanyag, és csupán a spermiumok jutnak be a méhbe, de valahogy nem raktam össze, hogy akkor mi lesz az ondófolyadékkal. Felszívódik? Nem is értem, mit gondoltam akkor. De nagyon meglepett először, az biztos. Hogy akkor most velem van valami baj, vagy ez mindenkivel így történik? Egy csomó időbe telt, míg rájöttem, hogy ez normális, és hogy a szüleim sem véletlenül tartottak időnként egy kis törölközőt a párnájuk alatt. És még annyi ilyen van.

Talán amúgy sem szeretünk a testnedvekről tudni, meg beszélni. És érthető, hogy azokban a családokban, ahol beszélnek a szexről, ott is a felelősséget meg az érzelmi részt emelik ki, de ezek a később már magától értetődő testi jelenségek nagy riadalmat tudnak okozni a kezdőknek. Persze nehéz elképzelni egy beszélgetést, mondjuk, a leendő kamasz lányaimmal, amelyen derül égből puncinedvek a téma. Pedig fontos az olyan közeg, amelyben lehet kérdezni, mert sosem tudhatom, melyiküknek mikor lesz időszerű valami. De ami eszébe sem jut az embernek, arra nem tud rákérdezni. Fogalmam sincs, hogyan tudnám majd jól csinálni. Pedig lehet.

Én olyan családban nőttem föl, ahol ez azért nem volt tabu téma, hála Istennek. Nem egy nagyon szabad szájú, de azt gondolom, egészséges környezetből jöttem. És ebből adódóan nekem gyakorlatilag az első alkalomtól kezdve megvolt az, hogy testileg örömet okozott. (Katalin – 47 éves, házas, de jelenleg külön élnek, két felnőtt és egy kiskamasz édesanyja)

Elhanyagolhatatlan a szülők, a közelálló felnőttek szerepe. Tőlük vesszük át, aztán mi is adjuk tovább, hogy mi a helyzet a testtel, a szexualitással, a feltörő vággyal, az érzésekkel.

Édesapám rettenetesen szenvedélyes ember, és szerintem fél a saját szexualitásától. Hat-nyolc éves korunkban, amikor már kezdtünk a kicsi gyerekkorból kinőni, ő egy ponton tudatosan megszakította a testi kapcsolatot velünk. Mondjuk, a puszit talán nem, de az ölelést, meg hogy az ölébe ültet, azt így abbahagyta. Anya pár éve mesélte el nekünk, amikor elkezdtük ezeket a témákat feszegetni, hogy édesapám attól tartott, olyan érzések vagy vágyak támadnak benne, amiknek nem szabad....